Molka – Mocorgásra fel!
Muskát Erika a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke, s egyben az új Molka kiadvány társszerzője is. A kérdezz-felelek sorozat harmadik részében vele beszélgettünk a mozgás fontosságáról és arról, milyen tevékenységekkel és programokkal segíthet az Egyesület a diabéteszes gyermekeknek és szüleiknek.
Mikor és milyen hiányt felismerve alakult meg az Egyesület? Mióta működik?
Az Egyesületet Dávid Zsuzsanna gyógytornász alapította. Sportoló fiának maga kereste a szakirodalmat, hogy a diagnózis után hogyan tudja folytatni a sportot, mire kell figyelni, mire számítson az edzések alatt-után, és a versenyeken. Sajnos ehhez nem nagyon kapott gyakorlati segítséget az orvosoktól. Úgy látta, sok olyan cukorbeteg gyermek és szülő van, akik számára ugyancsak fontos a mozgás, ezért 2012 nyarán megtartotta az első sporttábort gyerekeknek, melyet több kirándulás, találkozó is követett, és ősszel megtörtént az egyesület alapítása is.
Az egyesület megalapításának elsődleges célja az edukáció volt: a diabéteszes sportolók tudásának összegyűjtése és megosztása. Az Egyesület fő célkitűzései között szerepel a cukorbeteg gyermekek (és felnőttek) segítése, érdeklődésének felkeltése a versenysportok vagy szabadidős sportágak iránt, hogy a szövődményeik lehetősége csökkenjen, és az életminőségük javuljon.
A gyermekekre koncentrálva hogyan és milyen tevékenységekkel tudjátok elősegíteni ennek a célnak az elérését?
Közös kirándulásokat szervezünk, ahol mindig a résztvevők életkorához, edzettségükhöz igazítjuk a távot és a tempót. A jó társaságban csak úgy röpülnek a kilométerek, és nagyon büszkék a kicsik, hogy milyen sokat tudtak teljesíteni. Közösen indulunk kisebb és nagyobb futóversenyeken, ahol olyan rövid családi távok is vannak, amit már 2-3 évesen is le tud futni a gyerek. A célban kapott érem hosszabb távon is motiválja a kicsiket, nagyokat. Edukációs rendezvényeinken pedig mindig vannak sporttal kapcsolatos előadások, kerekasztal beszélgetések sportoló gyerekekkel, felnőttekkel, ahol az elmélet és gyakorlat találkozik.
Milyen eszköze van az Egyesületnek azzal kapcsolatban, hogy a kisgyermekes családokkal a sportot és mozgást megszerettesse?
Sorstársi közösséget biztosítunk a hozzánk csatlakozó családoknak, hogy ha egyedül nem is, de támogató, tapasztalt családokkal körülvéve meg merjék tenni az első lépéseket.
Részlet a Molka Kérdezz-felelek sorozatából.
Molka sorozat megálmodójával, Szabó Katalinnal készült beszélgetést is nézzétek meg!