Koronavírus elleni oltás – igen vagy nem? 4. rész
Laikusként nehéz eligazodni a rengeteg információ között, ezért 1-es típusú cukorbeteg orvosokat kérdeztünk meg, mi a véleményük a Covid-19 koronavírus elleni oltásról. Sorozatunk 4. részében dr. Ambrus Flórát kérdeztük, aki már a 2. oltást is megkapta.
4. rész: dr. Ambrus Flóra
Az ismeretlentől félni emberi ösztön, természetes dolog, így nem tudok megvetni senkit, akinek fenntartásai vannak a vakcinákkal kapcsolatban.
A világ megosztottabb, mint valaha és ezt a megosztottságot, frusztrációt a közösségi média és annak működése szinte a végletekig fokozza.
Laikusként hihetetlenül nehéz lehet megszűrni az információáradatot, néha szakmabeliként is nehéz. Az elmúlt egy év mindenkit kibillentett a komfortzónájából, feszülten, türelmetlenül vártunk és várunk bármi jóra.
Emlékszem, nem is olyan régen még minden vágyunk az volt, hogy minél hamarabb megoldást találjunk egy új, akkor még alig ismert vírusra, most pedig, hogy itt van, mindenki bizalmatlanná vált.
Én szerencsés vagyok, hiszen orvosként az elsők között kaphattam meg az oltást még decemberben és jelenleg már a második adag bírja védekezésre a szervezetem.
Voltak fenntartásaim?
Természetesen igen, de sok kutatásnak, olvasásnak hála (csakis hiteles forrásból), mérlegre téve a rizikótényezőimet (mint például a diabétesz vagy maga a munkám) és a koronavírusos betegekkel és a hosszútávú szövődményekkel kapcsolatos saját tapasztalataimat, nem volt nehéz az oltás mellett dönteni.
Az első oltást nehezebben viseltem,
utána 2-3 napig fájt a karom, fáradtabb voltam és bedugult az orrom, talán többet aludtam, de egyéb mellékhatást nem tapasztaltam és a kollégáimhoz képest én jártam a „legrosszabbul”.
A második adag után
is megjelent a kar- és vállfájdalom, két csúnyább pattanásom lett, de ezek már múlófélben vannak, hamarabb jelentek meg és hamarabb kezdenek elmúlni a mellékhatások és úgy gondolom, ez jót jelent. Meglepődtem, de a vércukraimra egyáltalán nem volt hatással a vakcina, bármilyen változtatás nélkül „hoztam” a megszokott értékeimet.
Sokan mondják, hogy nagyon rosszkor kezdtem el dolgozni, a munkakezdésem pont a második hullám felszálló szakaszára esett. Gyermekgyógyász rezidensként még nehezebb helyzetben vagyok, nagyon nehéz védőfelszerelésben aranyosnak mutatkozni, nem megijeszteni a kis betegeket, a koronavírus tünetei is másképp jelennek meg náluk, mint felnőttkorban, így talán még veszélyeztetettebbek vagyunk a munkánk során.
Alig várom, hogy végre maszk nélkül, nem csak a szememmel mosolyogva tudjak dolgozni, megismerjem a kollégáim igazi arcát is!
A szükséges óvintézkedéseket természetesen így oltás után is betartom, de sokkal nyugodtabban élem a mindennapjaimat, várom, hogy a szeretteim is sorra kerüljenek. Nem célom meggyőzni senkit ezzel a pár sorral, de bíztatok mindenkit arra, hogy tájékozódjon, mérlegeljen és éljen a lehetőségével. Úgy érzem, erkölcsi kötelességem mindent megtenni azért, hogy megvédjem a körülöttem élőket, az ismerősöket-ismeretleneket egyaránt, másoknak is ezt tudnám tanácsolni.
Ahogy a cukorbetegségben, ebben a kérdésben is legyen a mottónk:
„Edukáció, edukáció, edukáció!”
Sorozatunk előző részeiben dr. Kerényi Zsuzsanna, dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna és dr. Szekeres-Csiki Katalin osztották meg tapasztalataikat, ha esetleg lemaradtatok róla, olvassátok el!
A koronavírusól 2020. márciusában dr. Kocsis Győzőt kérdeztük.
