Az inzulinkezelés története

Szinte minden diabéteszes számára ismerős lehet Frederick Banting neve és az inzulin felfedezés és inzulinkezelés története. Hogyan történt a csoda?

Ismerjük meg az inzulinkezelés igaz történetét!

Frederick Banting volt az a személy, aki 1922. januárjában a világon először alkalmazott sikeresen inzulint egy 12 éves kisfiúnál, Leonard Thompsonnál, ezzel megmentve az életét. A nála alkalmazott isletin nevű anyagot szarvasmarha hasnyálmirigyből nyerték ki.

Sikeres alkalmazása után Amerikában és Európában is egyre tisztább és hatékonyabb formában, és immár inzulin néven kezdték meg az előállítását. Igen nagy nehézséget okozott az 1 egység meghatározása. Kezdetben a nyulaknál elért hipoglikémiához elért mennyiségként határozták meg, de ennél túl nagy volt a hibahatár. Végül az 1/8 mg-ot tekintették 1 egységnek, de a különböző termékek között továbbra is akár 30-50% különbség volt.

Kezdetben kizárólag a legsúlyosabb esetekben, és csak kórházban alkalmazták az inzulint. Nem léteztek különböző hatásgörbéjű inzulinok, a meglévő körülbelül 8 órán keresztül hatott. Évekig nem volt kidolgozott terv az inzulinkezelés alkalmazására, vércukorszintet is csak hosszú ideig tartó laboratóriumi vizsgálattal tudták megmérni.

Mi volt a helyzet Magyarországon?

Az inzulin drága és nehezen beszerezhető készítmény volt, emiatt is jelentős és tiszteletreméltó, hogy Vass József, a Magyar Királyi Népjóléti Minisztérium vezetője az állam költségére ingyenesen elérhetővé tette mindenkinek. Erre csak Kanadában volt példa. Magyarországon 1923-ban kapta meg az első beteg az inzulint, amelyet Amerikából hozott magával egy orvos. Idő hiányában vércukorszint mérés nélkül kapta meg a két adag (50, majd 30 egység) inzulint egy 2 napja diabéteszes kómában lévő lány. Az eseményt Korányi professzor így írja le:

„A beteg eszméletre térésének első jelei a második dózis inzulin beadása után 20-25 perccel mutatkoztak. … Újabb öt-tíz perc telt el, s ekkor bekövetkezett a csoda! A beteg – bár nehézségek árán – felült ágyában, megdörzsölte szemeit, bizonytalanul körülnézett, és halk, de jól érthető hangon megkérdezte: „Vizit van? Olyan sokan tetszenek lenni!” A kérdés jogos volt. A kórterem ugyanis zsúfolt volt érdeklődő orvosokkal, személyzettel. Mindannyian egy valódi csodát éltünk át! Szemünk láttára, egy közel három napon át kómában lévő beteg, az inzulinkezelés hatására visszanyerte eszméletét. … Mindannyian eufóriás állapotba kerültünk. Bár orvosi lapokból s a napi sajtóból tudtunk az inzulin életmentő hatásáról, a szemünk előtt lejátszódott drámai javulás extázisba hozott valamennyiünket.”

Hazai gyártás

Hazánkban 1924-ben indult meg az inzulin gyártása. A harmincas évektől cinkkel kevert protamint adtak hozzá, ezzel nyújtva el a hatását. Az akkori fecskendőket naponta ki kellet főzni, alkoholos tartóban kellett tárolni, és igencsak hosszú és vastag tűvel voltak felszerelve. Naponta egyszer kellett 60-100 egységet beadni. A vércukorszint mérés hiánya és a túlságosan általánosított kezelés miatt sokszor alakult ki orvosi kezelést igénylő hipoglikémia.

A hatvanas évektől marha ultralente, sertés semilente, és a kettő keveréke, a lente inzulin kezdett elterjedni. Ezt már napi kétszer, a gyorshatású inzulinnal keverve kellett beadni. Hazánkban kicsit késve, már a negyvenes évek óta létező hosszúhatású NPH (neutrális protamin inzulin) csak ezután terjedt el. A hazai gyártású inzulint ekkorra felváltotta a dán inzulin. A hetvenes években jelent meg a korábbi sertés lente helyett a tiszta, monokomponenses sertés monotard.

Az emberi inzulin egy 51 aminosavból álló fehérje. A marha inzulin 3, a sertés inzulin ettől 1 aminosavban tér el, amiatt sokféleképpen próbálkoztak emberi inzulin előállításával. Először kémiai úton kicserélték a sertés inzulin különböző aminosavát. Később a biológiai út tűnt hasznosabbnak. Élesztőgombával, majd coli baktériummal állítottak elő emberi inzulint.

Áttörés

A nyolcvanas években az otthoni vércukor-ellenőrzés megvalósulásának köszönhetően lehetségessé vált egy újabb, fejlettebb kezelési mód létrejötte. Szétválasztották a bázis és a bólus inzulint. Ez hatalmas mértékű javulást okozott mind a diabéteszesek életszínvonalában, mind egészségi állapotában. 

Bár a humán inzulin előállítása hatalmas áttörésnek számított, mégsem hozta meg a várt sikert. A gyors hatású inzulin csak lassan kezdett el hatni, a hosszú hatású felszívódása egyenletlen volt, és csak 14-16 óráig tartott. Az egyenetlen hatása miatt az este beadott adat gyakran okozott hipoglikémiát éjszaka.

A lassú hatáskezdetet az okozza, hogy a beadott inzulin hatosával összekapcsolódik, és csak a szöveti nedvekben válik szét a szervezet számára felhasználható egyes egységekre. Emiatt az inzulin aminosavlánc végén megváltoztatták a sorrendet úgy, hogy azok ne tudjanak másik lánchoz kapcsolódni. Így hozták létre az ultragyors hatású, analóg inzulint. A hosszú hatású inzulin hatását azzal tették egyenletessé és hosszabbá, hogy a molekulákon létrehozott változás hatására az kicsapódott a bőr alatt, és lassan és egyenletesen szívódott fel, 24 órás hatással. Egy másik módszerrel zsírsavláncot csatoltak az inzulinhoz, ezzel lassítva a feszívódást, ezzel 18-22 órás hatást biztosítva. 

Az elmúlt 20 évben a gyártók egyre modernebb penekkel váltották fel az addig használt fecskendőket, megjelentek az előre töltött, eldobható penek és az inzulin pumpák egyre jobban elterjedtek. Ezek használatát nagyban elősegíti az otthoni vércukormérés lehetősége. Az inzulinterápia és a rendszeres vércukorszint ellenőrzés együtt hasonló életszínvonalat biztosít a diabéteszeseknek, mint bármely, egészséges társuké. Az inzulinok fajtáiról itt írtunk korábban.

Forrás: Banting House, Papp Sándor