Egészséged a legfőbb értéked, Te tehetsz érte a legtöbbet!

Táboroztunk

 

Zarándokolni menő!

Egymást hordozni egy héten át

A zarándoklat olyan út, amelynek során egy cél teljesítésén túl a testet és lelket is erősítő utazáson is komoly hangsúly van. A zarándokút bizonyos szempontból beavatás, illetve az engedelmesség kifejezése. A zarándokút mindig közösségi esemény is: az út során egymásra találnak és egymást kiegészítik, hordozzák a résztvevők.
A fenti értelemben mindenképpen zarándoklatnak nevezhetjük azt a nagyjából 100 km-es utat, amit az a tíz kamasz – köztük 8 diabéteszes – tett meg, akik arra kaptak meghívást 2016. nyarán, hogy együtt vágjanak neki a Magyar Zarándokút első szakaszának Esztergomtól a Normafáig. Sokan közülük életükben nem tettek meg gyalog 10 km-t sem, talán nem is szerettek soha túrázni. Gondolhatnánk, hogy sok morgás és küzdelem árán sikerült erre a teljesítményre ösztönözni őket. De annyit jelent a különbség a túra és a zarándoklat között, mint a teljesítmény és az élmény között.

Diabetológusként – és szülőként is – sokadszor megerősödött az a meggyőződésem, hogy a motivált gyermek csodákra képes; hogy a közösség mindig még többre képes; hogy a természet által nyújtott élmény pedig megsokszorozza a közösség erejét is. Sokkal könnyebb menni valaki után, akivel szeretek együtt lenni, aki ugyanazt a diabéteszt hordozza, mint én, aki ugyanolyan nehezen vág neki a mai távnak, mint én, mert ő a barátom. Ez sugárzott minden napjukról, erre lehetett alapozni nagy terveket, erre lehetett könnyen edukációt is felépíteni, és ezzel lehetett újra és újra megszeretni a kamaszkort. És talán mondani sem kell, hogy egymásra figyelve, egymástól tanulva a vércukor eredmények miatt sem kellett aggódnunk.

Hálás vagyok diabetológusként a Sportos Cukorbetegekért Egyesületnek és a zarándoklaton résztvevő felnőtt támogatóknak azért, hogy megvalósult ez a példaértékű kezdeményezés; hogy megbizonyosodhattunk ismét arról, hogy közösségben, élményekkel telítve gondozottjaink mindig többre képesek.

Dr. Tóth-Heyn Péter

 

Az idei cukros tábor kicsit más volt, mint az előzőek. Ebben az évben tényleg megmutathatta az egyesületünk, hogy méltó a SPORTOS cukorbetegek egyesülete névre. A terv az volt, hogy egy magyar zarándokút egy részét fogjuk teljesíteni. De hogy egy kicsit többet lehessünk együtt, a szervezők úgy döntöttek, hogy a hét első részét Esztergomban és környékén töltjük, majd az utolsó 3 nap hazagyaloglunk Budapestre. Délelőttönként bejártuk Esztergomot és környékét, délután pedig kártyáztunk, fociztunk, röpiztünk, énekelgettünk, vagy éppen a sebeinket és vízhólyagjainkat láttuk el. Nagy izgalommal vártuk a reggelt, amikor elindultunk a 3 napos próbatételünkön. Rengeteget túráztunk ezalatt a három nap alatt, talán többet mint egész eddigi életemben. Sokszor éreztem úgy, hogy elegem van, inkább felszállok egy buszra és hazamegyek, de utólag visszagondolva egy percét se bántam meg ennek a 3 napnak! A második nap estéjén Pilisszentivánon szálltunk meg. Nyugodtan eszegettük az érkezésünk alkalmából készült isteni (egy napi hegyre föl hegyről le kaptatás után bármilyen étel isteni) paprikás krumplit, amikor egyszerre csak hatalmas durranások hangoztak fel. Előszőr nagyon megijedtünk, nem is értettük mi lehet ez, aztán esett le mindenkinek hogy augusztus 20. van! A mellettünk lévő templom kertjéből lőtték fel a petárdákat!!! Olyan volt, mintha millió meg millió színes csillag zúdult volna a fejünkre. Rengeteg csodálatos élményem van a tűzijátékokról, de egyértelmű, hogy az összes közül ez a legeslegszebb. Ahogy ott állt a mi kis csapatunk a színpompás égbolt alatt összeölelkezve, azt éreztem, hogy nekünk semmi 50 kilométer, minket nem érdekel a csalán vagy a szeder szúrós ága, amíg együtt vagyunk és kitartunk egymás mellett, felvértezzük egymást az élet nehézségei ellen és közös erővel legyőzzük azokat. Akkor és ott jöttem rá, hogy milyen fontos az életemben ez a kis csapat, ez az egyesület és, hogy mennyi mindent köszönhetek nekik.
Zelma

Én nem diabéteszesként vettem részt ebben a táborban és a háromnapos zarándoklaton. Csodálattal láttam, hogy a diabétesz mellett is mennyire teljes életet tudnak élni a diabosok. A túrázás terhelését is nagyon jól bírták. Én is kipróbáltam a vércukormérést, naponta többször is. A diabosok élete nem könnyű, de a diéta nehézségein is átsegítheti őket a közös mozgás öröme. Köszönöm, hogy résztvehettem ebben a táborban, és jó társasággal túrázhattam!  ☺
Áron

Kevésbé sportos, de diabos felnőttként vettem részt az SCE nyári táborának vándor részén, az utolsó 3 napon.
Nagyon jól éreztem magam, jól esett a többiekkel az erdőben sétálni, beszélgetni. Örülök, hogy olyan programok is vannak az egyesületnél, amibe a magamfajta "irodai" munkát végzők is nyugodtan becsatlakozhatnak, nem kell extrém erőnléti felkészültség. Viszont végre nem az étkezés, hanem a mozgás van a középpontban. Mindez vidám, jó társaságban.
Köszönöm nektek az értékes beszélgetéseinket. Aki tudja, vegye magára  :-)
+Én még tűzijátékot ennyire közelről nem láttam!
Mariann

Egész nyáron izgultam, hogy milyen is lesz ilyen sokat túrázni (őszintén nem a diabos részről, mert úgy gondolom, hogy amit egy átlag ember meg tud csinálni, azt egy cukros is).  De mindig megnyugodtam, hogy ezek között az emberek között nem érezhetem majd rosszul magam semmiképpen sem. Nem tévedtem. A jól ismert hangulat fogadott az eddig megszokottnál nagyobb szabadsággal, amit semmilyen másik táborhoz sem lehet hasonlítani.
Akkor sem tévedtem, amikor azt gondoltam, semmi baj nem fog történni, lévén egy nagyszerű diabetológust tudhatunk magunk között, aki mindenkinek segített a bázisát és a bólusát beállítani. Személy szerint nekem nem kellett szinte semmit állítgatni, csak a bázisom lett 1-2 egységgel kevesebb, de volt akinek feljebb kellett emelnie, hogy ne szálljon el.
A délelőtti túrák kellemes, humoros hangolatban teltek, felkészítve mindenkit a hét végére. Nagyon élveztem a kirándulás minden kilométerét, a végére érve úgy éreztem, még bármennyit szívesen megtennék ezzel a csapattal.
Balázs

Események

13 márc. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja
25 márc. 2018
10:00AM - 02:00PM
7. Tudományos nap - Hogyan sportoljon a cukorbeteg
25 márc. 2018
03:00PM - 06:00PM
Sportos Cukorbeteg - BODY kiállítás
10 ápr. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja
14 ápr. 2018
09:00AM - 06:00PM
14 Sportos Cukros futás - 33. Telekom Vivicitta
14 ápr. 2018
09:00AM - 06:00PM
14 Sportos Cukros futás - 33. Telekom Vivicitta
08 máj. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja

Kapcsolat:

Muskát Erika

+36 30 279 5219

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Támogatóink:

 


 


Partnereink: