Egészséged a legfőbb értéked, Te tehetsz érte a legtöbbet!

24 órás figyelemfelhívó röplabdázás

Miért 24 órás?
- Mert szeretjük a kihívásokat!

Mire hívjuk fel figyelmet?
- A cukorbetegségre, a mozgás fontosságára, és arra, hogy cukorbetegen is lehet, sőt, kell sportolni!

Miért pont röplabdázással?
- Mert csapatjáték, és a gyerekek ill. az idősebbek is be tudnak kapcsolódni.

November 21-22-én rendezte meg a Sportos Cukorbetegekért Egyesület a 24 órás figyelemfelhívó röplabdázást a diabétesz világnap alkalmából. Az eseményre több százan jöttek el, hogy röplabdázzanak, beszélgessenek a régi ismerősökkel, vagy azért, hogy az előadásokat meghallgassák.

Az eseményt az egyesület alapító elnöke, Dávid Zsuzsanna, és a rendezvény fővédnöke, Ferjancsik Domonkos nyitotta meg, aki 1-es típusú diabéteszesként lett Világ- és Európa-bajnok kardvívó. A 24 órán át tartó folyamatos röplabdázás nyitóütését is tőle láthattuk. Aki éppen nem röplabdázott vagy szurkolt a tornateremben, részt vehetett az egész nap tartó előadásokon, beszélgetéseken, vagy csatlakozhatott a kézműveskedők csapatához. A gyerekek, és sok felnőtt örömére meglátogatott minket egy Star Wars jelmezes csapat is, az 501-es Légió. Meglepődve láttuk, hogy egyikük cukrot mér. Igen, még őket sem kerüli el a cukorbetegség!

Bepillantást nyerhettünk a diabétesz kezelésének fejlődésébe Papp Sándor kortörténeti kiállításának segítségével.

Boldizsár Balázs Lehel 14 éves diabéteszes fiú képzőművészeti kiállítását is megnézhettük.

Milyen előadásokon, beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők?

Szabó Mária Myrtill klinikai szakpszichológus bevezetőjét követően dr. Oláh Ilona családorvos, diabetológus tartott előadást Zentai Andrea és Dobák Zita dietetikusokkal. Rengeteg gyakorlati kérdésre kaptunk választ, és lehetőség volt az előadásuk után külön is beszélgetni az előadókkal, ha valaki igényt tartott erre.

Ezután egy nagyon érdekes, saját élményekkel, tapasztalatokkal tarkított kerekasztal beszélgetést hallgattunk meg Enyed Nóra sziklamászó és maratonfutó, Jacsó Annamária hosszútávfutó, Hegedűs Zoltán kézilabdázó és Ferjancsik Domonkos részvételével.

Délután a Medtronic legújabb pumpájáról hallottunk ismertetőt, és a DiaEuro focistáival ismerkedtünk meg egy kötetlen beszélgetés során.

Ezután komolyabb téma következett, a diabétesszel élő családok segítését tűzte ki céljául a MentaPROgram. Bemutatkozásuk után a Dixit társásjátékból ismert kártyák segítségével imaginációs (fantázia) gyakorlatot végeztünk. Ez sokunknak új volt, és nagyon élveztük!

Az este közeledtével egyre többen indultak haza tele élményekkel, és már csak a leginkább elszánt 50 fiatal maradt a helyszínen. Ők 7 csapatba osztva röplabdázták végig az egész éjszakát, sokszor vérre menő meccset játszva egymás ellen. A reggel megérkező szülők meglepődve látták, hogy még mindig tart a lelkesedés, sőt, alig tudtuk leállítani a játékot a 24 óra leteltével.

A jelen lévő orvosnak nem adtunk munkát, diabétesz szempontjából eseménytelen volt a rendezvény!

Sokan kérdeztétek, mikor lesz a következő ilyen rendezvény: ősszel ismét lesz 24 órás röplabdázás, de addig is több eseményen várunk kicsiket és nagyokat!
Havonta tartunk klubtalálkozót, és idén is nagy csapattal indulunk a Vivicitta futóversenyen, ahol nagy szeretettel várjuk a szurkolókat is!

Nézzétek a facebook oldalunkat és a honlapunkat!

www.sportoscukros.hu
www.facebook.com/sportoscukros

Muskát Erika


Néhány résztvevő visszaemlékezése:

A labda reggel kilenckor frissen vidáman és lendületesen kezdett pattogni. Miközben a röplabdázók folyamatosan játszottak rengeteg programon lehetett részt venni. Kicsiktől kezdve a nagyobbakig, sportolóktól a kevésbé sportosakig mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelőbb elfoglaltságot. Az egész éjszaka tartó röplabdázás, bár mindenkinek már szinte ragadtak le a szemei mégis rengeteg fiatal végig röplabdázta az egész estét. Voltak, akik kártyáztak, hennáztak vagy már éppen egy kicsit elbóbiskoltak az egyik sarokban, de összességében mindenki remekül érezte magát és biztos, hogy sokat tanult ebből a csodálatos és mozgalmas napból.

Donkó Zelma

 

13 és fél éves fiamnál, Balunál 2és fél éve 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több egyesület, alapítvány segíti a diabétesszel élő gyermekeket, és családjaikat. Ilyen a Sportos Cukorbetegek Egyesülete is, akiket 2014 decemberében ismertünk meg a Mikulás-napi kosárlabdázáson. Azóta tartjuk a kapcsolatot, igyekszünk részt venni a tartalmas programokon, amiket szerveznek. Nagy öröm volt számomra, hogy a szervezők felkérésére Balu kiállíthatta festményeit, tűzzománc-képeit is. Kézműveskedhettek is a gyerekek, nagyon igényes karácsonyi díszeket készítettek.A hangulat fantasztikus volt, nagyon jól volt megszervezve minden. A jelenlévők lelkesen váltották egymást a röplabdázásban, fáradhatatlanok voltak. A gyerekek csapata a Star Wars harcosaival is megmérkőzhetett, hatalmas örömükre. Én az egyik felnőttcsapatban játszottam, párommal együtt. Olyan összeszokottan röplabdáztunk, mintha állandó csapat lennénk.Érdekes, értékes, előadásokat is hallgathattunk, pl. a sziklamászás kihívásairól cukorbetegen, vagy a sportoló cukorbetegek étkezéséről A MentaPRO Alapítvány a havi találkozóját itt tartotta meg. Ők is a diabéteszes gyermekek családjait segítik, pszichológus segítségével. Nekik is nagyon sokat köszönhetek, amiért segítenek lelkileg feldolgozni fiam diabéteszességét, hasznos tanácsokat kapok, tapasztalatokat cserélünk.

Egy új vércukormérőt is kaptunk, és egy gyerekek által írt, és illusztrált könyvet, melynek címe: Cukros könyv. Remélem még sok ilyen remekül megszervezett eseményen vehetünk részt a családommal. Ezúton is gratulálok a 24 órán keresztül röplabdázóknak, és köszönjük a szervezőknek az élményt.

Villányi Kinga

 

Szüleimmel részt vettünk a 24 órás figyelemfelhívó röplabdázáson, ahol megismerhettem Ferjancsik Domonkos, Világ- és Európabajnok kardvívót.
Jól esett, hogy kiállíthattam a képeimet. Amikor alkotok, elfelejtem, hogy diabéteszes vagyok.
Megismerhettem a régi idők cukorbetegeinek kezelésére használt peneket, vércukormérőket, a Diabétesz Múzeum és Vándorkiállítás jóvoltából.
Nagyon vártam az 501-es Légiót, akik Star Wars jelmezekben jöttek el hozzánk. Örömömre röpizhettem is a Birodalmiak ellen.
Tetszett a kézműveskedés is, szép díszeket alkothattam karácsonyra.
Jó volt újra találkozni a többi diabéteszes gyerekekkel.
Köszönöm a Sportos Cukorbetegek Egyesületének, hogy részt vehettem a programon.

Boldizsár Balázs Lehel

 

 

Események

13 márc. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja
25 márc. 2018
10:00AM - 02:00PM
7. Tudományos nap - Hogyan sportoljon a cukorbeteg
25 márc. 2018
03:00PM - 06:00PM
Sportos Cukorbeteg - BODY kiállítás
10 ápr. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja
14 ápr. 2018
09:00AM - 06:00PM
14 Sportos Cukros futás - 33. Telekom Vivicitta
14 ápr. 2018
09:00AM - 06:00PM
14 Sportos Cukros futás - 33. Telekom Vivicitta
08 máj. 2018
06:00PM - 09:00PM
Fiatal cukorbetegek klubja

Kapcsolat:

Muskát Erika

+36 30 279 5219

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Támogatóink:

 


 


Partnereink: